Fiatal, eléggé csinos fodrásznő vagyok, aki egy fővárosi szalonban dolgozik. Nagyon sok olyan vendégünk van, aki beindítja a fantáziámat, azonban az esetek nagy részében ők meg is maradnak a fantáziám részeként. Volt azonban egy 25 év körüli fickó, aki rendesen „elintézett” egyszer: erről szeretnék nektek mesélni.
Ádámot mindenki ismeri a szalonban: a lányok mind elolvadnak, ha belép az üzletbe: 190 magas, gyönyörű teste van, amit a szomszédos szoláriumban barnít kívánatosra, csodálatos barna szemek, elbűvölő mosoly, ami mindenkit elkápráztat. Mindenki szereti őt nyírni, a legtöbbször azonban hozzám jelentkezik be. Mivel a többi asztaltól különálló kis résszel rendelkezem a szalonban, gyakran meséli el üzleti ügyei mellett a legintimebb nőügyeit is, nem is törődve azzal, hogy mekkora izgalmat okoz nekem ezzel. Egy igazi vezérbikát képzeljetek el, aki nem horgonyoz le egy nőnél; és mivel nekem is tesz gyakran egyértelmű megjegyzéseket, tudtam, hogy lenne esélyem nála.
Egyszer egy fülledt, nyári, szombat délelőttre jelentkezett be hozzám. Folyamatosan ment a légkondi, ami kellemes levegőt biztosított a fülledt külvilághoz képest. Rengeteg vendégünk volt, nekem azonban éppen csak Ádám volt soron, mert az őt követő öreglány visszamondta a hajfestést. Minden kolléganőm a munkával volt elfoglalva, nem nagyon figyeltek az én kis külön asztalkámra. Gondoltam: most vagy soha… Meg kell szereznem ezt a férfit, ha csak egy alkalomra is! A kinti forróságból egyszer csak belépett Ő a hűs szalonba. Egy szexin átnedvesedett, mellkasán feszülő rövid ujjú ingben volt, aminek a fölső gombjai ki voltak gombolva, így betekintést engedtek a félisteni férfiú izmos, csupasz és bronzbarna mellkasára, nyakában egy csodaszép aranylánccal. Alul egy helyes kis bő rövidnaci, amely kiemelte férfiasságát, hiszen alsógatya nem volt rajta, ezt világosan láttam. Mosolyogva csüccsent le a hajmosó székhez, és megkönnyebbülten kifújta magát. „Drága egyetlen fodrász nénim, egy gyors vágást legyen szíves” – viccelődött. „Mi a helyzet, uram, csak nem melege van?” – folytattam én is, majd gyöngéden megmasszíroztam keményen duzzadó vállizmait. „Talán ez majd ellazítja a kedves vendéget. ”Körbenéztem, mindenki a vendégeivel volt elfoglalva – csakúgy, mint én, de én egy kicsit jobban élveztem a munkát. Akárcsak Ádám, aki teljesen ellazult a kezeim alatt.
Lassan befejeztem a gyúrást, és beállítottam a langyos hajmosóvizet. Miután bevizeztem és besamponoztam a haját, a halántékát kezdtem masszírozni. „Jaj, de jólesik, csináld csak!” – nyögte halkan, ami engem teljesen felvillanyozott, hiszen ezt a mondatot más szituációban is el tudtam volna vele képzelni… Ezután nedves kezemmel benyúltam az ingjébe, és simogatni kezdtem enyhén izzadt mellkasát. Legjobb tudásom szerint kényeztettem, amit egyre jobban élvezett a kigyúrt férfi. Ennek hamarosan jelét is adta, bár valószínűleg nem tudta, hogy én mindezt észreveszem: jobb kezével először csak megigazgatta a nadrágját, aztán egy-egy óvatlan pillanatban elkezdte gyúrni a mind jobban dudorodó farkincáját. De csak úgy, mintha én nem venném ezt észre. Tudta azonban, hogy türtőztetnie kell most magát, még akkor is, ha tudta: amit most teszek, az „felhívás keringőre”… Így aztán a következő fél óra, a dolog „üzleti része”, azaz a hajvágás, szótlanul, izzó légkörben zajlott le. Egy-egy mosolyunk kajánul összetalálkozott, miközben a hajvágó köpeny alól néha előkerült a keze, és észrevétlenül combjaim közé kalandozott. Én ezt nagyon élveztem, de már alig vártam, hogy én is kényeztethessem őt újra.
Nagy nehezen sikerült levágnom a haját is, és ekkor annyit kérdezett: „Mennyivel tartozom?” „Semennyivel, majd meghálálod egyszer” – válaszoltam sokat sejtetően. „Meg én… Mondjuk ma este?” – kérdezte. „Gyere ide este 9-re” – válaszoltam, miközben megmarkoltam félig még kemény csomagját. Szó nélkül hagyta el a szalont, és tudtam, aznap este megkapom azt, amiről már régen álmodoztam. Ebben a légkörben telt el nagy nehezen a fülledt szombat. Már mindenki hazament a szalonból, én persze valami ócska kifogással ott maradtam. Unalmamban takarítgattam, amivel úgy elszaladt az idő, hogy csak annyit hallottam, hogy pontban 9-kor kopogtatnak a szalon ajtaján. Ádám volt az. Beengedtem, behúztam a függönyöket és bezártam az ajtót. Annyira kívánatosnak láttam, mint még soha előtte. Éreztem rajta a frissesség illatát, de nem az illatot akartam érezni, hanem Őt, minél előbb, magamban. Nem teketóriázott sokat: azon nyomban leültetett egy kényelmes székbe, lehúzta a bugyimat, és nyalni kezdett.